A 3 legfontosabb dolog, amit a társkeresők rendre elszúrnak

Nagyon sok rendes, valóban igyekvő, rendszeresen randizó társkeresővel találkoztam már, akik sok évnyi próbálkozás után mégis egy helyben toporognak, és úgy érzik, fényévekre vannak attól, hogy társat találjanak. Mi a baj velük?

szingli3.jpg

Párkapcsolati coachként megtanultam, hogy ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, három dologban kell megingathatatlanul hinnünk:

  1. el lehet érni a célomat.
  2. én is képes vagyok elérni.
  3. a célom jó és számomra valóban vonzó dolog.

A párkeresők többsége a fenti három dolog egyikében vagy másikában egyáltalán nem hisz.

1. El lehet érni a célomat

A társkeresők többsége sajnos nem sok boldog párkapcsolatot lát maga körül, éppen ezért nem is hiszi, hogy létezik jó párkapcsolat. Ez hatványozottan igaz azokra, akik már megégették magukat egy rossz kapcsolatban vagy esetleg túlvannak egy váláson. Ha nem hiszed, hogy létezik jó párkapcsolat, akkor nehéz lesz célként kitűzni magad elé valamit, aminek a létezésében nem is hiszel. Ennyi erővel azt is kitűzheted célnak, hogy visszautazol az időben. Ha valaminek a megvalósulásában nem hiszel, nem is fogsz érte erőfeszítéseket tenni. Aki nem hisz abban, hogy létezik jó párkapcsolat, valamit csinál majd, ímmel-ámmal randizgat, de nem fogja istenigazából odatenni magát, és nem fogja belevetni magát a keresésbe. Minek, ha úgyse lehet elérni? elerhetetlen.jpg

2. Én is képes vagyok elérni a célt

Talán ez a leggyakoribb probléma. Lehet, hogy elhiszed, hogy van jó párkapcsolat, de abban már nem bízol, hogy ezt te is megérdemled, esetleg el is tudod érni. A lelked mélyén azt gondolod, hogy nem vagy elég vonzó, vékony, okos, nőies/férfias. A kulcsmondatod: „nem vagyok elég…” és itt az a készség, tulajdonság következik, amiről azt hiszed, hogy belőled hiányzik. És lehet, hogy tényleg igazad van. Lehet, hogy tényleg nem vagy elég nyitott, vonzó stb., de akkor ezen el kell kezdeni dolgozni, nem pedig lemondóan legyinteni, hogy ez nekem úgyse fog menni! Sokszor viszont azt is érdemes megvizsgálni, hogy tényleg ezzel van-e a baj. Az esetek többségében kiderül, hogy valójában az önelfogadással, önértékeléssel van komoly probléma. Akkor viszont ezen kell dolgozni.

onertekeles1.jpg

 3. A célom jó és számomra vonzó dolog

Ez egy alattomos, rejtett probléma, a társkeresők többségében fel sem merül, hogy ez okozza a kudarcok okát. Amikor valaki évek óta egyedül van, annak megvan a maga oka: például az illető számára komoly előnyökkel jár, ha egyedül van. Ha nem ez lenne a helyzet, akkor már rég egy társsal élne együtt. A szingli-létnek valóban vannak előnyei: nem kell elszámolnod senkinek az időddel, pénzeddel, nem kell alkalmazkodni a másikhoz, elviselni a hülyeségeit. Ezekhez az előnyökhöz még hozzájön egy rakás félelem, ami a párkapcsolathoz fűződik. Számtalan embernek a párkapcsolat a függőséget, veszekedést, a szabadság hiányát jelenti. Ki akar olyan célért dolgozni, ami nem jelent számára tökéletes boldogságot? Ha még egyedül vagy, és őszintén magadba nézel, lehet, hogy te is belátod, hogy van benned egy csomó félelem a társsal való együttéléstől. Márpedig ha nem elég vonzó a cél a számodra, nem fogsz teljes erővel dolgozni a megvalósulásáért.

Hol van innen a kiút? Egy nagyon alapos, mély önismereti munkában, ahol feltárhatod ezeket az elakadásokat, és egy segítő támogatása mellett dolgozhatsz a megoldáson.

Nézd meg, hogyan segíthetek Neked!