7 ok, amiért az okos nők nehezebben találnak társat

 Társat találni nem mindenkinek megy olyan könnyen mint a romantikus filmek főszereplőinek. Ha ráadásul egy, kettő, netán több diplomával, doktorival rendelkező nő szeretne társat találni, akkor aztán különösen nehezített pályán találhatja magát, ha az egyetemet szingliként hagyta el. Nézzük meg, mi lehet ennek az oka!

tarskereses_1.jpg

  1. Inkább vannak egyedül mint egy rossz kapcsolatban

Az okos nők pontosan tudják, hogy mit akarnak, és nem érik be kevesebbel. Tisztában vannak vele, hogy ha feláldozzák az igényeiket csak azért, hogy ne legyenek egyedül, az hosszú távon nem jelent megoldást, és előbb-utóbb a kapcsolat megromlásával, komoly szenvedéssel jár. Így aztán inkább elkerülök a megalkuvást jelentő kapcsolatokat, és megpróbálnak egyedül is jól lenni.

 

  1. Pontosan tudják, hogy mit akarnak

És hogy mit nem. Egészen hosszú listájuk van arról, hogy milyen legyen az a férfi, akit keresnek. Jól ismerik saját magukat, az igényeiket, vágyaikat, és pontosan tudják, hogy ki az, aki igazán illik hozzájuk. Ilyet pedig nem találnak, mert gyakran előfordul, hogy olyan magas elvárásokat támasztanak a jövendőbelijüket illetően, amit szinte lehetetlen teljesíteni.

 

  1. Nincs szükségük egy férfire a megélhetésükhöz

Míg az elmúlt századokban az volt a normális, ha egy nő 18-20 éves kora körül férjhez ment, mert másként nem tudta biztosítani a megélhetését, ez egy diplomás nő esetében már nincs így. Bőven el tudják tartani magukat, sokszor éppen az okozza a problémát, hogy többet keresnek mint a kortárs férfiak. Ez persze általában nem a hölgyeknek jelent problémát, hanem az urak férfiasságát, önbecsülését sérti.

 business_woman.jpg

  1. A tanulás és a karrier miatt kitolódott a párválasztás ideje

Ahhoz, hogy valaki néhány diplomát megszerezzen, szép karriert fusson be, nagyon oda kell tennie magát. Ezek a lányok a húszas éveik közepéig, végéig tanulnak, dolgoznak gyakran éjt nappallá téve. Az energiájuk nagy részét ide fektetik, és alig marad erejük arra, hogy a társkereséssel foglalkozzanak. Általában csak 35 éves koruk körül eszmélnek, hogy ketyeg az óra, és lassan menthetetlenül lemaradnak valamiről.

 

  1. Nem tanultak meg párkapcsolatban lenni

A fentiek miatt nagyon sok okos, tanulós lány inkább a négy fal között ül, a könyveit bújja, míg kevésbé szorgalmas társai buliznak, kapcsolatokat építenek. Így aztán ők nem járják ki a „szociális kapcsolatok iskoláját”. Nem tanulnak meg flörtölni, randizni, párkapcsolatot létrehozni, abban benne maradni.

 

  1. Nincs terep az ismerkedésre

Ha úgy hagyja el egy lány az egyetemet, hogy nem talált társat, akkor egy nehezített terepen találja magát, ha ismerkedni szeretne. A munkahelyükön sokan nem szeretnek vadászni (házinyúlra nem lövünk), és ha nincs esetleg egy olyan hobbija, amit férfiakkal együtt is lehet űzni, akkor nem tud természetes módon spontánul ismerkedni, mert erre manapság nagyon kevés lehetőség van. Sokan eljutnak odáig, hogy talán tudatosan kellene keresniük, mondjuk társkeresőkön vagy szabadidős klubokban, de ezt a többség erőltetettnek és szörnyűnek találja. Így aztán inkább otthon üldögélnek, és várják, hogy becsöngessen hozzájuk a herceg.

singli2.jpg

  1. „Túlságosan” önállóak

Egy intelligens, diplomás nőnek rendszerint mindenről megvan a maga véleménye, önállóan intézi a dolgait, és nem tűr beleszólást az életébe. Ha sikerült szerencsésen leválnia a szüleiről, akkor akár évekig is egyedül él, saját lakása van, kialakult életmódja. Megtanulta önállóan vinni az életét, saját szokásai vannak, amiből aztán nehéz lesz engedni egy másik ember kedvéért. A legtöbb diplomás nő egy magához hasonló talpraesett, önálló férfit szeretne. Csakhogy egy ilyen férfinek már szintén megvan a maga világa, véleménye, szokásai, és ezt a kettőt kellene összecsiszolni. Ez sem megy minden párnak könnyen. Ha létre is jön egy párkapcsolat, az összeköltözés, összecsiszolódás gyakran nem megy súrlódások nélkül. Ha valamelyik fél nem képes kompromisszumot kötni, máris tönkremegy a bimbózó kapcsolat.

 

Tényleg sok a nehézség, de ez nem jelenti azt, hogy egy okos, intelligens nő nem fog társat találni. Ez azt jelenti, hogy neki ezért esetleg kicsit jobban meg kell dolgoznia mint a párkeresésben sikeresebb, szerencsésebb társainak. Ha képes belátni, hogy a változásért neki magának is tennie kell, és hajlandó ezeket a lépéseket meg is tenni, akkor ő is megtalálhatja a társát.

Ha te is ebben a cipőben jársz, nézd meg, mit tehetsz a változásért!

 

Címkék: társkeresés